Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Név:  
 
E-mail:  
 
 
"
Mondja el ismerőseinek

Cégünkről

 

Életünk minden területét át meg átszövi az információtechnológia, szinte nincs már olyan tevékenység, amihez ne kapcsolódna valamilyen formában a számítástechnikai iparág. Az elmúlt 20 év töretlen fejlődése hazánkban is gyökeres változásokat hozott a mindennapi életben és az ipari technológiában. Minél magasabb és magasabb technikai és tudásbeli színvonalat igényel, mind a felhasználótól, mind pedig az értékesítést, rendszerintegrációt, szervízszolgáltatást végző szakemberektől. Ezeknek az igényeknek próbálunk eleget tenni immár 16 éve.

 

Cégtörténet

 

A BELL Computer Kft. jogelődje a Mikro Stúdió Számítástechnikai Bt. 1990 márciusában alakult 3 fővel. Tevékenységünkre már a kezdeti időszakban is a PC kategóriájú számítástechnika eszközkereskedelem és a szerviztevékenység volt a jellemző. A hálózati technológiák előretörésével egy időben kezdtünk el foglalkozni, hálózatok építésével és rendszerintegrációval. Felismertük, hogy a hozzáadott szolgáltatással jelentős piaci előretörést tudunk elérni.

 

1994. március 1-jén megalapítottuk a BELL Computer Számítástechnikai Kft-t, ami fokozatosan átvette a Mikro Stúdió Bt-től a számítástechnikai tevékenységek körét, mint jogutód.

 

1994 év végéig a Miskolc, Marjalaki u. 6. szám alatti 40 m2-es iroda, szerviz és raktárhelyiségeket magába foglaló telephelyükön fogadtuk ügyfeleinket, azonban ekkorra már igen szűknek bizonyult.

 

1995 januárjában nyitottuk meg új, sajáttulajdonú 310 m2-es új telephelyünket, Miskolc belvárosában a Balogh Ádám u. 2 sz. alatt, ahol saját parkolóval, kitűnő rakodási lehetőségekkel állunk viszonteladó és végfelhasználó partnereinek rendelkezésére.
Cégünk 1999. augusztus 10.-én megszerezte az ISO 9002 minősítést, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium támogatásával. A minősítést a cégünk a teljes tevékenységi körére kapta meg.

1999 novemberében megnyitottuk Tiszaújvárosban a Tisza út 23. sz. alatt  sajáttulajdonú 110m2-es üzletünket.

 

2001 októberében megnyitottuk új számítástechnikai üzletünket Miskolcon a Balogh Ádám út 2 sz. alatt.

 

Cégünk fő profilja:

 

- Számítástechnikai berendezések értékesítése

- Szoftver kereskedelem

- Számítástechnikai berendezések szervízelése, karbantartása

- Számítógép hálózatok építése

- Rendszerintegráció

- Internetes szolgáltatások nyújtása, értékesítése

- Outsourcing

 

Cylex Silver Díj